Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.


Balassi Bálint: Borivóknak való (részlet)

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

...

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

...

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!


Balassi Bálint: Hogy Júliára talála, így köszöne neki

Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem,
Egészséggel, édes lelkem?

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
Jóillatú piros rózsám,
Gyönyerő szép kis violám,
Élj sokáig, szép Júliám!

Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt telkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvez légy, én fejedelmem!

Júliámra hogy találék,
Örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.


Ady Endre: A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.


Kosztolányi Dezső: Üllői úti fák

Az ég legyen tivéletek,
    Üllői úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
    ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
    Üllői úti fák.
 
Másoknak is így nyíljatok,
    Üllői úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
    az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjuság,
    Üllői úti fák.
 
Haldoklik a sárgult határ,
    Üllői úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan, dalolva jár,
    s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjuság?
Feleljetek, bús lombu fák,
    Üllői úti fák.


Babits Mihály: Messze… messze…

Spanyolhon. Tarka hímü rét.
Tört árnyat nyujt a minarét.
Bus donna barna balkonon
mereng a bibor alkonyon.

Olaszhon. Göndör fellegek.
Sötét ég lanyhul fülleteg.
Szökőkut víze fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok.

Göröghon. Szirtek, régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sürű, a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, jégmező:
Harapni friss a levegő.

Némethon. Város, régi ház:
emeletes tető, faváz.
Cégérek, kancsók, ó kutak,
hizott polgárok, szűk utak.

Frankhon. Vidám, könnyelmü nép.
Mennyi kirakat, mennyi kép!
Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
masina, csengő, kürt, harang.

Angolhon. Hidak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastélyok, parkok, lapdatér,
mért legelőkön nyáj kövér.

Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek.

Ó mennyi város, mennyi nép,
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!


Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.


Radnóti Miklós: Nem tudhatom (részlet)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.


József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.


József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!


József Attila: Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.


Ady Endre: Adjon Isten mindenkinek

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Általadni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Összidő: 40:39

Borostyán együttes:

Nagy László – ének, gitár

Nagy Hollósy Zsuzsanna – ének, hegedű, vokál

Kántor Krisztina – fuvola

Hántai Ferenc – basszusgitár

Horváth Ákos – cajon, bongó, konga, perkák

Homoki László – perkák

Közreműködik:

Farnbauer Péter – gitár (10), basszusgitár (10), billentyűs hangszerek (7, 9)

Rácz Csaba – cselló (11)

Szántó Zsuzsanna – furulya (10,11), vokál (10)

Zene: Nagy László

Hangszerelés: Borostyán

Zenei rendező: Nagy László, Nagy Hollósy Zsuzsanna

A zenei felvétel a FAMBI Stúdióban készült, Komáromban 2014-ben.

Hangmérnök: Farnbauer Péter

Keverés és digitális utómunka: Farnbauer Péter

Grafika: FotoJakó - Stefankovics József

Szerző kiadás, 2014

Támogatta a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala – Nemzetiségi kisebbségek kultúrája program 2014

Összidő: 46:09

Borostyán együttes: 

Nagy László – ének, gitár, 12 húros gitár, mandolin, koboz, tökcitera, szintetizátor, ütősök

Nagy Hollósy Zsuzsanna – hegedű, ének, vokál

Benkő Stubendek Annamária – furulyák, pánsíp, ének, vokál

Mits Krisztina – cselló

Csiffáry Zoltán – dob, doromb, ének

Közreműködik: 

Benkő Géza színművész – vers (2, 10)

Zene és hangszerelés: Nagy László

Hangmérnök: Zsákovics László

Zenei rendező: Nagy László, Nagy Hollósy Zsuzsanna

A felvételek 2000-ben és 2001-ben készültek a Z-study-R stúdióban, Komáromban.

Szerzői kiadás, 2001

A címlapon Jakob Hoefnagel 1595-ben készült rézkarcolata látható a Rév-Komárom váráról.

A felvételeken használt koboz és tökcitera Katona László népi hangszerkészítő munkáját őrzi.

Támogatóink: A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Illyés Közalapítvány, Jakab Design Studio, Borostyán Társaság

A 11. és 12. dalszövegek szerzője Nagy László, az együttes tagja

Borostyán együttes:

Nagy László – ének, gitár, ütőhangszerek

Nagy Hollósy Zsuzsanna – ének, hegedű

Rácz Csaba – cselló, dob

Szalay Szilvia – ének, furulyák

Benkő Annamária – fuvola

Zene: Nagy László

Hangszerelés: Nagy László (1-16) és Nagy Hollósy Zsuzsanna (3, 4, 7, 11, 15)

Zenei rendező: Nagy László, Nagy Hollósy Zsuzsanna

A hangfelvétel a Local FM stúdióban készült, Komáromban, 1997-ben.

PreMastering: SONICCA stúdió – Pozsony / Bratislava

Megjelent kazettán 1997-ben – kiadó: Protocomp

CD-n megjelent a BOROSTYÁN jubileumi koncertje alkalmával 2016.12.22-én.

CD - szerzői kiadás, 2016